Tartalom
- Hogyan történik a bioakkumuláció?
- Hogyan befolyásolják a bioakkumulátorok az ökoszisztémákat?
- A szénhidrogén és a DDT bioakkumulációjának hatásai
- A nehézfémek bioakkumulációjának hatásai
A toxinok egyre inkább elterjedtek a modern ipari világban. Sajnos az élőlényekbe kerülnek. Minden ökoszisztémában az organizmusok bonyolultan vannak összekapcsolva az élelmiszerláncokon és az élelmiszerhálókon keresztül. Amikor a toxinok bejutnak egy szervezetbe, felépülhetnek és elhúzódhatnak, ezt a jelenséget bioakkumulációnak nevezik. Az élelmiszerhálózaton belüli összekapcsolódások miatt a bioakkumulált toxinok az egész ökoszisztémába elterjedhetnek.
Hogyan történik a bioakkumuláció?
A toxinok több módon jutnak be az élelmiszerláncba: lenyelhetők, felszívódhatnak a bőrön vagy belélegezhetők, és a növények közvetlenül a talajból veszik a toxinokat. A bioakkumulációhoz az anyagnak zsírban oldódónak, hosszú élettartamú, biológiailag aktívnak és mobilnak kell lennie - az organizmusok képesek felvenni azt. Amikor a növényevők szennyezett növényeket esznek, a toxinok felhalmozódnak zsírszöveteikbe. Ha egy húsevő több toxinnal terhelt növényevőt eszik, akkor a toxinok még inkább koncentrálódnak a testében. A biomagnifikáció ezen folyamata folytatja az élelmiszerláncot.
Hogyan befolyásolják a bioakkumulátorok az ökoszisztémákat?
Az állatok által elfogyasztott minden egyes tíz élelmiszerfogyasztás körülbelül egy fontja testtömegré válhat, és az élelmezési lánc minden szintjén csaknem tízszeresére növekszik a toxin-koncentráció. Így egy biomágneses toxin a legfontosabb ragadozók számára a legveszélyesebbé válik, beleértve az embereket is, akik húst vagy halat esznek. Miközben a bioakkumulátorok zsírban tárolódnak, akkor a véráramba kerülnek, amikor egy állat az energia felhasználására használja a testzsírt, és károsítja a létfontosságú szerveket és rendszereket. A tejtermelés során felszabadulnak az emlőszövetből, és az ápoló utódok fogyasztják őket. Ha a bioakkumulátorok elpusztítják az ökoszisztémában a kulcstartó fajokat, például a ragadozókat, amelyek a ragadozó populációkat ellenőrzik, sok faj elvesztéséhez vagy kihalásához vezethet. A PCB-k, PAH-k, nehézfémek, egyes peszticidek és cianidok mind bioakkumulátorok.
A szénhidrogén és a DDT bioakkumulációjának hatásai
Olajszennyezés során a policiklusos aromás szénhidrogéneknek (PAH-k) nevezett szénhidrogének felhalmozódhatnak a tengeri állatokban. A PAH-kat összekapcsolták a rákkal olyan emberekben, amelyek halakat és kagylókat esznek, és hátrányosan befolyásolják a túlélést, a növekedést és a más organizmusok betegségei elleni küzdelem képességét. A szennyezett puhatestűek fogyasztása különös kockázatot jelent, mivel azok valószínűleg érintkezésbe kerülnek a kiömlött olajjal, és nagy valószínűséggel bioakkumulálódnak a PAH-k. Ezen kívül az 1960-as években a tudósok felfedezték, hogy a túlzottan felhasznált klórozott szénhidrogén-peszticid (DDT) felhalmozódott a talajban, a vízben és az organizmusokban. Tojáshéja elvékonyításával befolyásolta a ragadozó madarakat, köztük a halak étkezési kopasz sasokat, ezáltal állományuk csökkenéséhez vezetett.
A nehézfémek bioakkumulációjának hatásai
A nehézfémek közé tartozik a kadmium, króm, kobalt, ólom, higany, nikkel és ón, valamint néhány alapvető tápanyag, amelyek nagy adagokban mérgezőek: vas, cink és réz. A fémbányászat, az aranybányászat (amely higanyt hasznosít), az elektronikus hulladékok és az ipari hulladékok mind hozzájárulhatnak a nehézfémeknek a környezethez, veszélyeztetve az állatokat és az embereket is. A kadmium, kobalt, ólom, higany és nikkel akadályozzák a vérsejtek képződését. Egyes nehézfémek károsak az idegrendszert, a májat, a veséket és a keringési rendszert. Egyesek reproduktív problémákat vagy rákot okozhatnak. A tudósok bizonyos növényfajokat használnak arra, hogy nehézfémeket és egyéb toxinokat vonjanak ki a szennyezett talajból, ám a folyamat kockázatos, mivel más szervezetek elfogyaszthatják a növényeket, és a toxinokat az élelmiszerláncba vezethetik.