Tartalom
A fotoszintézis létfontosságú folyamat, amely növényeket és állatokat oxigént termel. A növény számára még fontosabb, hogy a folyamat energiát termel a növekedéshez és a szaporodáshoz. A sós, vagy sós, sűrű környezet, például az óceán partjai veszélyeztetik a növények fotoszintézis képességét. Néhány növényfaj alkalmazkodott ezekhez a körülményekhez, energiát termelve a nehéz körülmények ellenére.
Ozmózis
A növény túlélésének kulcseleme az ozmotikus potenciál. Az ozmózis az a folyamat, amikor a víz az alacsony sótartalmú helyről a magas sótartalmú helyre kerül. A növény ozmotikus potenciálja leírja a víz vonzását a növény sejtjeihez. Ezért egy olyan növénynek, amelynek sótartalma meghaladja a környezetét, magas ozmotikus potenciálja van, mivel valószínűleg vonzza a vizet a sejtekbe, és ezzel egyensúlyt teremt a növény sótartalmával a növényen belül és kívül. Az ellenkező körülmény az alacsony sótartalom.
Vízvisszatartás
A sós környezetben lévő növény nehéz helyzetben van a vízvisszatartás szempontjából. A környezet magas ozmotikus potenciálja ilyen körülmények között elősegíti a víz mozgását a növényből a külső környezetbe. A transzpiráció révén történő vízveszteség elkerülése érdekében a növény sztóma zárva marad. Noha ez segít a növénynek az értékes vízkészletek megőrzésében, valamint a tápanyagok és a víz egészséges egyensúlyának fenntartásában, a sztóma bezárása megakadályozza a szén-dioxid felvételét, megakadályozva a növényt az energia asszimilálásában a fotoszintézis révén.
Tápanyag-veszteség
Ha a sztóma zárva van és a transzpiráció leáll, hogy elkerüljük a vízvesztést, a növény vizének nagy részét sikeresen megtartja. A transzpirációnak ugyanakkor fontos szerepe van a tápanyagok és a víz mozgatásában az egész növényben. A feszültség-kohéziós elmélet szerint a növény tetején a transzpiráció következtében fellépő vízveszteség ozmotikus potenciált hoz létre, amely a víz mozgását a növény gyökeréből felfelé mozgatja. A víz a talajból megszerzett fontos tápanyagokat a xylem révén és a levelekbe szállítja.
adaptációk
Néhány növényfaj a sós körülményekhez hasonlóan alkalmazkodott a száraz, sivatagi körülmények között élő növényekhez. Ezek a növények növelik az aminosav-ellátást, csökkentve a gyökerek ozmotikus potenciálját. Ez a potenciálváltozás lehetővé teszi a víz átvitelét a xylemben, ahogyan a transzpiráció során. A víz ezután eléri a növény leveleit. Egy másik adaptáció, amely megakadályozza a vízveszteséget a sós környezetben, a speciális levelek kialakulása, amelyek viaszos, kevésbé áteresztő képességű bevonatot tartalmaznak.
halofiton
A növényfajok körülbelül 2% -a állandóan alkalmazkodott a sós körülményekhez. Ezeket a fajokat halogéneknek nevezzük. Sós környezetben léteznek, ahol vagy sós sűrű vízben gyökerezik, vagy óceánvíz permetezi és elárasztja őket. Fél-sivatagokban, mangrove-mocsarakban, mocsarakban vagy tengerpart mentén találhatók meg. Ezek a fajok nátrium- és klorid-ionokat vesznek ki a környező környezetből, és szállítják a levélsejtekbe, átirányítva őket az érzékeny sejtrészekről és tárolják a sejt vákuumában (tárolóedény-szerű organellák). Ez a felvétel növeli a növények ozmotikus potenciálját sós környezetben, lehetővé téve a víz bejutását a növénybe. Egyes halophiták sómirigyei vannak a levelekben, és közvetlenül a növényből szállítják a sót. Ez a jellemző néhány sós vízben növekvő mangrove-ban.