Tartalom
A Naprendszer kétféle bolygót tartalmaz. Az első négy, a Marson áthaladó higany sziklás vagy "földi" bolygók. A külső négy, a Jupiter a Neptunuszon keresztül, gáz- vagy "jovia" bolygók. Noha ezeknek a bolygóknak a körülményei nagyon különbözhetnek egymástól, mindegyik bolygótípus bizonyos hasonlóságokkal rendelkezik, és saját kihívásokkal rendelkezik a felfedezés és megfigyelés szempontjából.
Bolygó kialakulása
A bolygók az új csillag körül fennmaradó anyagból alakulnak ki. A csillag közelében ez az anyag általában szilárd, és sziklás csomókat eredményez, amelyek egymásba ütköznek, és fokozatosan felhalmozódnak a korongokba és a későbbi gömbökbe. Távol távolabb, a csillagok akkreditációs tárcsa könnyebb anyagokból, például fagyasztott gázokból áll, így ezekből az anyagokból távoli bolygók alakulnak ki. Ahogy a nyomás a bolygók sűrűségével növekszik, hő képződik, amely felolvasztja a gázokat, és megteremti a megkülönböztető vastag légkört, amely tipikus gáz halmazállapotú bolygókra jellemző.
Megjelenés és összetétel
A földi bolygók különböznek, de mindegyiknek van bizonyos hasonlósága. Mindegyiknek van egy szilárd felülete és valamilyen atmoszférája, bár lehet, hogy rendkívül vékony, például a Merkúr és a Mars körül. A gázbolygóknak nincs szilárd felületük, de lehetnek egy sziklás maguk, vagy olyanok, amelyek gázokból képződtek, amelyeket a bolygó mélyén lévő intenzív nyomás által fémes állapotba juttattak. A földgáz óriások hajlamosak a bolygó körül keringő maradék anyag gyűrűinek gyűjtésére is, amelyek szinte észrevehetetlen, például a Jupiter gyűrűk, a rendkívül sűrű és a bolygó egyik legmegfelelőbben azonosítható tulajdonságáig terjedhetnek, mint ahogy a Saturn.
Légköri különbségek
A sziklás és a gázbolygók légköri jellemzői különböznek. A sziklás bolygóknak olyan légköre lehet, amely szinte nem létezik, sűrű és elnyomó lehet, például Venuss sűrű, üvegházhatású gázokkal terhelt légköre. A naprendszer földi bolygóinak légköre olyan légkörben van, amely nagyrészt gázokból áll, mint például szén-dioxid, nitrogén és oxigén. A földgáz óriások viszont főként könnyebb gázokból, például hidrogénből és héliumból állnak. Ezen nagy bolygók intenzív gravitációja olyan légkört eredményez, amely egyre sűrűbbé válik, minél közelebb kerülsz a maghoz.
Kutatási kihívások
A földi bolygók kínálják a legnagyobb felfedezési lehetőséget, mivel az orbitális megfigyelésen kívül az űrügynökségek közvetlenül a felszínre szállíthatják a járműveket. A landolók felfedezték a holdot, a Marsot és még a Vénust is, bár a bolygók légköre gyorsan elpusztította a felszínen elért vízi járművet. A gáz óriásoknak nincs felszíni felfedezniük, feltárásukat nagymértékben az orbitális szondákra korlátozzák. A NASA azonban a misszió végén 2003-ban lezuhant a Galileo szondát a Jupiters légkörébe, és a 2005. évi Huygens-misszió egy űrhajót landolt a Saturns holdján, a titánon.