Tartalom
Az óceáni árapályokat három csillagászati test összetett kölcsönhatása okozza: a Nap, a Föld és a Hold. Mind a Nap, mind a Hold gravitációs vonzást gyakorol a Föld vízére. A Moons gravitációjának ebből következő erő két dagályhullámot hoz létre a Föld másik oldalán. A Nap relatív helyzetétől függően az árapály hullámai kissé megváltoznak, amint a Hold megtapasztalja fázisát.
Telihold és új hold
A teliholdnál és az új holdnál az árapályok a legdrasztikusabbak. A dagály nagyon magas, az apály nagyon alacsony. A teliholdnál a Hold és a Nap egyenes vonalban vannak a Föld másik oldalán. Gravitációs erőik kombinálódnak, hogy nagyobb árapály-hullámokat hozzanak létre. Újholdkor a Hold és a Nap egyenes vonalban vannak a Föld ugyanazon oldalán. Ebben az esetben a gravitációs erők továbbra is egyesülnek, hogy nagy árapály-hullámokat hozzanak létre. Ezeket a helyzeteket tavaszi árapályoknak nevezzük.
Negyed holdok
Negyedik holdkor a Föld árapálya legalábbis drasztikus. Amikor a Hold egy negyedfázisban van, derékszöget képez a Napdal (a Föld csúcsán). Az egyes test gravitációs erői merőleges szögekben működnek, csökkentve az árapály duzzadását. A Hold továbbra is erősebb gravitációs erőt gyakorol, mint a Nap, tehát még mindig van egy dagályos háló. Ez a kopás azonban a legkisebb. Ezeket a helyzeteket árapálynak nevezzük.
Gibbous gyantázás és félhold
A gyöngyöző gibónusz és a csökkenő félhold fázisok során a Hold közeledik a teljes, illetve az új fázishoz. Emiatt a keletkező árapály-hullámok mérete növekszik, amíg a tavaszi árapályok alatt el nem éri a maximális értéket.
Csökkenő gibbos és viaszos félhold
A csökkenő gibosz és viaszos félhold fázisok során a Hold úton van a negyedik fázishoz. Emiatt az árapály-domborzat addig csökken, amíg a csupasz árapályoknál el nem éri a minimumot.