Tartalom
- Centrioles meghatározás
- Centrioles felépítése
- Centrioles mitosisban
- Centrioles funkció az interfázis alatt
- Bázikus testek
- Centriolar diszfunkció és rák
Mi egyébként egy centriole? Ez egy organelle? Strukturális fehérje? Hogyan viszonyul egy centroszómához?
Centrioles meghatározás
A centriolek a centroszómában elhelyezkedő, párosított mikroorganellák. A centriolekat mikrotubulusokból alakítják ki, amelyek lineárisan, párhuzamosan vannak elrendezve egy központi nyitott tér körül, és hengert képeznek.
A centriolek a legtöbb eukarióta sejtben vannak jelen. Segítik a mitózis során a kromoszóma migrációjában, de a mitózis kialakulásához nem szükséges. A centriolek a ciliában és a flagella-ban szintén vannak, bár kissé eltérő elrendezésben vannak felépítve.
Centrioles felépítése
A hengert képező mikrotubulus-klaszterekből centriole jön létre. Minden mikrotubulus a fehérjékből áll alfa- és béta-tubulin. Mindegyik csoport három mikrotubulust tartalmaz. Kilenc párhuzamosan orientált hármas klaszter található, amelyek képezik a nyitott végű henger „falát”. Mindegyik henger hossza körülbelül 500 nm és átmérője 200 nm.
A ciliában és a flagellaban található centriolek szintén kilenc fürtös hengerben vannak elrendezve, de mindegyik csoport csak két mikrotubulust tartalmaz.
A centriolepárok egymáshoz derékszögben helyezkednek el a centroszómán belül. A centriolekat amorf felhő veszi körül, amely több mint 100 különböző fehérjét tartalmaz. A fehérjék ezen mátrixát nevezzük pericentriolar anyag (PCM). A PCM-et nem zárja be membrán.
Centrioles mitosisban
A mitózisban lévő sejtek a centrosoma amely két pár centrioolt és a környező PCM-et tartalmaz. A mitózis során a centroszómák a nukleáris borítékon át az ellenkező pólusokra vándorolnak. A mikrotubulusok radiálisán nőnek ki az egyes centroszómákból az ellenkező pólus felé, és a mitotikus orsót képezik.
A mitózis során ezeknek az orsószálaknak egy része centromerek útján kapcsolódik a metafázislemezen sorakozódó kromoszómákhoz. A fennmaradó, nem csatlakoztatott szálak a citokinezis során szétválasztják az osztó sejtet.
Centrioles funkció az interfázis alatt
Az interfázis az a fázis, amelyben a sejtnövekedés és a DNS-szintézis megtörténik. Ez a szakasz különbözik a mitózistól és lényegesen hosszabb. Az interfázisok a következő három fázisra oszlanak: G1, S és G2.
A PCM interfázisok során történő megszervezését a PCM fehérjék egy rétegének, úgynevezett pericentrinnek nevezi. A pericentrin alkotja a mátrix állványát. A pericentrin egyik vége a centriole mikrotubulusaihoz kötődik, a másik vége sugárirányban kiterjed, hogy kölcsönhatásba lépjen más mátrixfehérjékkel.
A centroszómák ismét centriolekből és a környező PCM-ből állnak. Az interfázis során a centroszómát a-nak is nevezik mikrotubulus szervező központ (MTOC).
A G1 során a centriolek kissé elmozdulnak egymástól, ahol a mitózis megkezdéséig maradnak. A centriole duplikáció a késői G1 során kezdődik.
Az S vagy a szintézis szakaszában a centroszóma befejezi a replikációt. A mikrotubulusok, vagy „lányos” centriolek, derékszögben alakulnak ki az „anya” centriolek közelében. Ezt a replikációs módszert félkonzervatívnak nevezik, és hasonló ahhoz, ahogyan a DNS replikálódik ebben a fázisban.
A lányos centriolek mérete növekszik a G2 fázisban, a sejtosztódás előkészítéseként a mitózis során. A növekedés magában foglalja a PCM toborzását az anyós centriolek által az orsó összeszereléséhez.
Bázikus testek
A Cilia és a flagella hajszerű mozgékony test, amely a belső fülben található sejtekben, például a sperma és a Corti szervében található szőrsejtek mozgásáért felelős.
Az egyes cilium és flagellum alján egy, pár nélkül álló centriole található, a alaptest. A centriolt is PCM veszi körül, mikrotubulusai felelősek a cilium vagy a flagellum mozgásáért.
Ezekben a mikrotubulusokban a fehérje motoros egységek nagymértékben felelősek a ciliák és a flagella mozgásáért és irányáért. Az alaptesteket kinetoszómáknak is nevezik.
Centriolar diszfunkció és rák
A rákos sejtekben rendellenesen nagy számú centroszóma van, amelyről feltételezhetően a p53 tumorszuppressziós gén mutációival kapcsolatosak.
Két fontos kemoterápiás gyógyszer, a vinkristin és a paklitaxel, célja a mikrotubulusok összeállítása és a mikrotubulusok orsórostokban történő depolimerizálása.