Tartalom
A víz sótartalmának vizsgálatával meghatározzuk a vízmintában feloldott sók koncentrációját. A sótartalmat a sósvízi akváriumok fenntartásához, az ivóvíz alkalmasságának meghatározásához és a vízi élőhelyek ökológiai megfigyeléséhez kell mérni. A sókoncentráció közvetlenül mérhető egy vízminta elpárologtatásával és a hátrahagyott szárított sók (összes oldott szilárd anyag vagy TDS) megmérésével. A víz sótartalmának becslésére gyakorlatibb módszereket fejlesztettek ki a sóionok koncentrációja és az elektromos vezetőképesség, a sűrűség és a törésmutató közötti kapcsolatok alapján.
Mértékegységek
Az összes víz, amelyet nem ionizáltak vagy desztilláltak, tartalmaz némi sót. A sókoncentrációt gyakran részegységek / ezer (ppt), millió rész (ppm), milligramm / liter (mg / L) vagy százalékban írják le. Ezen egységek közötti kapcsolat: 1 ppt = 1000 ppm = 1000 mg / L = 0,1 százalék. A sótartalmat a gyakorlati sós egységekben (psu) fejezzük ki, amely a vezetőképesség mértéke állandó nyomáson és hőmérsékleten, körülbelül ekvivalens a ppt-vel.
Tipikus sótartalom
A víz édesvíznek minősül, ha sókoncentrációja kevesebb, mint 1000 ppm. Ez az ivóvíz általános határa is, bár az ivóvíznek az ízlés szempontjából kevesebb mint 600 ppm kell lennie. A tengervíz sókoncentrációja körülbelül 35 000 ppm.
A sós víz sósabbá válik, ha a víz elpárolog, és a sókat hátrahagyja. A sós tavak és tavak, beleértve a só kereskedelmére szolgáló napsókból származó párologtató tagokat is, elérhetik a sósságot a telítési pontig (körülbelül 264 000 ppm, hőmérséklettől függően).
Vezetőképesség-módszer
A víz elektromos vezetőképessége arányos az elektromosan vezető sóionok koncentrációjával. A vezetőképességet, azaz a vízen áthaladó elektromos áram mennyiségét könnyen meg lehet mérni egy vezetőképes szondanak vagy mérőnek nevezett kézi eszközzel. A vezetőképességet ezután sóssá lehet konvertálni, ha a hőmérséklet és a nyomás is ismertek. Néhány sótartalom-mérő eszköz elvégzi ezt az átalakítást, de nem pontos a körülbelül 70 000 ppm-nél nagyobb koncentrációknál.
Hidrométer módszer
A víz sűrűsége vagy fajsúlya növekszik a sókoncentrációval arányosan. A hőmérséklet a víz sűrűségét is befolyásolja, és arra van szükség, hogy a fajsúlyt sóssá alakítsák. A fajsúly mérhető hidrométerrel, egy kalibrált üvegcsővel, amelyet vízmintában kell úszni. Az a mélység, amelyen a hidrométer a vízvonalnál ül, meghatározza a minta fajsúlyát. Ezután egy „táblázat”, például az Erőforrások szakaszban összekapcsolt táblázat használható a víz sótartalmának meghatározására.
Refraktométer módszer
A refraktométerek a sótartalmat úgy becsülik meg, hogy megmérik, hogy a vízminta mennyire tör el a fényt tiszta vízmintához képest. Miután néhány csepp vizet helyeztek a napfénylapra, a sótartalom beolvasható a hatályon. Noha a refraktométer módszerét általában használják a víz sótartalmának mérésére, a „Víz és szennyvíz vizsgálatának standard módszerei” című könyv szerzői a pontossághoz vezetőképességre és sűrűségre alapozott módszereket javasolnak.