Tartalom
A kompozit vulkánok a leggyakoribb vulkánok a Föld felszínén. Ezek a Föld vulkanizmusának 60% -át teszik ki. A fennmaradó 40 százalék nagy része az óceánok alatt fordul elő. A kompozit vulkánok váltakozó rétegű hamu- és lávaáramokból állnak. A rétegvulkán néven is ismert alakjuk szimmetrikus kúp, amelynek meredek oldala 8000 láb magasra emelkedik. Ezek a Föld szubdukciós zónáinak mentén alakulnak ki, ahol az egyik tektonikus lemez a másik alá nyomódik. Ilyen régiók a Csendes-óceán medencéje és a Földközi-tenger.
Láva
A kompozit vulkánok többnyire extrudálják a köztes szilícium-dioxid-tartalmú lávát, közepes és magas viszkozitású néven andesit néven. Kivételt képeznek a Fuji-hegy Japánban és az Etna-hegy Szicíliában, amelyek kiürítik a bazaltot. A láva a magma kamrából mélyen a vulkán alatt és egy központi szellőzőn keresztül emelkedik fel. Ha a központi szellőzőnyílás blokkolva van, a láva más oldalvezetékeket talál ki a kijárathoz. Ezek az oldalsó szellőzőnyílások fumerole néven ismertek. Más típusú vulkanizmusban, például az óceán közepén lévő gerinceknél a láva a Föld felszínén lévő repedések révén extrudál.
Hamu
A hamu részecskék keveréke, apró portól kezdve nagy kőzettöredékekig. A vulkáni kitörés olyan felhőket hoz létre, amelyek hamu, gázok - általában szén-dioxid és vízgőz - és ásványok, például kén keverékét képezik. A hamufelhő 20 000 láb magasságot bocsát ki, és oldalirányban meghaladja a 300 mérföldet. Ez az egyik legsúlyosabb természetes veszély, mivel a hamu mérgező a növényi és állati életre.
Kitörés
A kompozit vulkánok hosszú ideig alszanak, akár évezredekig is, és azt a benyomást keltik, hogy kihaltak. Ebben az időszakban a vulkán szellőzőnyílásainak körül megszilárdult láva összeomlik és blokkolja a szellőzőnyílásokat. Ez a folyamat növeli a nyomást a vulkánban, és az azt követő kitörés hatalmas erővel bír. A kitöréskor a láva és a hamu lavina sebességgel áramlik le a vulkán oldalán.
Éghajlat
A légkörben maradó összetett vulkánkitörésből származó hamu jelentős éghajlati hatásokkal járhat. Az indonéziai Tambora-hegy 1815-ös kitörése kiküszöbölte a következő év nyárát az északi féltekén; 1816-t nyár nélküli évnek nevezték el. Joseph Mallord angol festőművész, William Turner Tambora éghajlati hatásait mutatta be munkájában. A Pinatubo-hegy 1991-es kitörése Indonéziában az elkövetkező három évben éghajlati hatásokat, például szélsőséges teleket okozott az északi féltekén.