Tartalom
- TL; DR (túl hosszú; nem olvastam)
- Kígyók és lábak
- Egerek és nagy fülek
- Zsiráfok és hosszú nyak
- Vesztériális struktúrák
Az adaptáció evolúciós értelemben az a folyamat, amelyen a fajok átmennek annak érdekében, hogy megszokjanak a környezetet. Sok generáció alatt a természetes szelekción keresztül az organizmusok fizikai és viselkedési tulajdonságai jobban alkalmazkodnak a környezeti kihívásokkal szemben. Az alkalmazkodás lassú és növekményes, és a sikeres alkalmazkodás eredménye mindig hasznos a szervezet számára.
TL; DR (túl hosszú; nem olvastam)
Az adaptáció evolúciós értelemben az a folyamat, amelyen a fajok átmennek annak érdekében, hogy megszokjanak a környezetet. Sok generáció alatt a természetes szelekción keresztül az organizmusok fizikai és viselkedési tulajdonságai jobban alkalmazkodnak a környezeti kihívásokkal szemben. Az alkalmazkodás lassú és növekményes, és a sikeres alkalmazkodás eredménye mindig hasznos a szervezet számára. A kígyók elveszítették a lábaikat, hogy beleférjenek a föld alatti terekbe, az egereknek nagy füle nőtt, hogy éjjel hallgassák a ragadozókat, és a zsiráfok hosszú nyakkal fejlesztettek ki, hogy elérjék a magas fák leveleit, és lehajoljanak, hogy vizet inni. A vesztériális szervek olyan evolúciós adaptációk melléktermékei, amelyek már nem használhatók fajkörnyezetben, és nem tekinthetők adaptációknak.
Kígyók és lábak
Mielőtt a kígyók elcsúsztak, a gyíkokhoz hasonló végtagok voltak. A talajban lévő kis lyukakkal való jobb alkalmazkodáshoz a környezetükhöz elveszítették a lábaikat. Lábak nélkül a kígyók egy szűkebb térbe tudtak beleférni, ahol el tudtak rejtőzni a ragadozók ellen. Az első kígyófaj akkor létezett, amikor a legtöbb hüllő nem a zsákmányért ment a föld fölé, hanem élelmet keresve elterjedt körül, tehát ez az alkalmazkodás különösen hasznos volt. A modern boa-k és pitonok valójában még mindig vannak kis csonkokkal, ahol lábaik milliókkal ezelőtt voltak.
Egerek és nagy fülek
Az egereknek nagyon nagy a füle az evolúciós adaptáció eredményeként. Az egerek éjszakai lények, vagyis elsősorban éjszaka aktívak, ám nincs éjjellátó képességük. Ehelyett hihetetlen hallási képességek fejlesztésével alkalmazkodtak a sötét tevékenységekhez. Az egerek korábban hallják a közeledő ragadozókat, mint amennyire képesek voltak viszonylag nagy fülük nélkül. A gyorsasággal együtt az egerek felhasználhatják fokozott hallásérzetüket, hogy elmeneküljenek egy kígyó vagy ragadozó madár előtt, mielőtt túl késő lenne. A patkányok kis füleivel összehasonlítva könnyen belátható, hogy az egyik állat miért gyors és fürge erdőlakó, míg a másik inkább egy nehézkes takarító, amely részben emberi szemétre támaszkodik.
Zsiráfok és hosszú nyak
Az evolúciós adaptáció egyik könyvpéldája a hosszú nyakú zsiráf. A zsiráfok hosszú nyakának evolúciója úgy történt, hogy az állat elérje a leveleket magasabb fákban. A zsiráf hosszú nyakának története még ennél is bonyolultabb. A zsiráfok nagyon hosszú lábakkal rendelkeznek, de nem hajlítják meg térdüket. A víz medencéből történő italhoz hosszú nyakra van szükségük, amely egészen a vízig elérheti. A magas levelek és alacsony víz elérése mellett a zsiráfok nyakhossza számos célra is hasznos, ideértve a hímek közötti távolságot is.
Vesztériális struktúrák
A vestigiális struktúra a szervezet testének olyan jellemzője, amelyet egykor a természetes szelekció alakított ki, de a jelenlegi környezetében már nem használható. Például néhány, teljesen sötét barlangokban élő halfajnak van szeme, bár a szemük nem látja és nem működik. Az őseik, akik először jöttek a barlangokba, olyan szemekkel rendelkeztek, hogy szoktak napfényes vízben úszni, és bár ezek a szemek valaha is alkalmazkodtak a látáshoz, már nem szükségesek vagy hasznosak. A tudósok nem definiálják az ilyen típusú struktúrákat adaptációkként. Valaha adaptációk voltak, de ha egyszer haszontalanná válnak és életviszonyok alá esnek, nem járnak a faj előnyeivel, és a környezet és a természetes szelekció nyomása nem jelentette meg őket.