Tartalom
A ribonukleinsav vagy RNS számos létfontosságú szerepet játszik a sejt életében. Messengerként közvetíti a genetikai kódot a dezoxiribonukleinsavból vagy a DNS-ből a sejt proteinszintetizáló gépeibe. A riboszómális RNS kapcsolódik a fehérjékhez, hogy riboszómákat képezzenek, a sejt fehérjegyárait. Az RNS transzferje révén az aminosavak növekvő fehérje szálakba kerülnek, mivel a riboszómák transzlálják a messenger RNS-t. Az RNS más formái segítik a sejt aktivitásának szabályozását. Az RNS-polimeráz enzim, vagyis az RNAP, amelynek több formája van, felelős az RNS-lánc meghosszabbításáért a DNS transzkripciója során.
RNS polimeráz szerkezete
Az eukarióta sejtekben - azaz a szervezett magokkal rendelkező sejtekben - a különböző RNAP-típusok I-től V-ig vannak jelölve. Mindegyikük kissé eltérő szerkezetű, és mindegyik eltérő RNS-készletet hoz létre. Például az RNAP II felelős a messenger RNS vagy mRNS létrehozásáért. A prokarióta sejteknek (amelyek nem tartalmaznak szervezett magokat) egyfajta RNAP van. Az enzim több fehérje alegységből áll, amelyek transzkripció során különféle funkciókat látnak el. A magnéziumatomot tartalmazó aktív hely az enzim azon helye, ahol az RNS meghosszabbodik. Az aktív hely hozzáadja a cukor-foszfát csoportokat a növekvő RNS szálhoz, és az bázis-párosítási szabályok szerint nukleotid bázisokat rögzít.
Alap-párosítás
A DNS egy hosszú molekula, amelynek gerincét váltakozó cukor- és foszfát egységek alkotják. A négy nukleotidbázis egyike - nitrogént tartalmazó egy- vagy kétszeres gyűrűs molekulák - lefagy minden egyes cukor egységnél. A négy DNS-bázist A, T, C és G jelöléssel látjuk el. A bázispárok szekvenciája a DNS-molekula mentén diktálja az aminosavak sorrendjét a sejt által szintetizált fehérjékben. A DNS általában kettős spirál formájában létezik, amelyben a két szál bázisai egymáshoz kapcsolódnak az alap-párosítási szabályok szerint: az A és T bázisok egy párt képeznek, míg C és G a másik halmazt. Az RNS rokon, egyszálú molekula, amely ugyanazokat az alap-párosítási szabályokat tartja be a DNS-transzkripció során, kivéve az U-bázis helyettesítését a T-vel RNS-ben.
Átírás kezdete
A fehérje iniciációs faktoroknak komplexet kell képezniük az RNS polimeráz molekulájával, mielőtt a transzkripció megkezdődhet. Ezek a tényezők lehetővé teszik az enzim kötődését a promoter régiókhoz - a különböző transzkripciós egységek kapcsolódási pontjaihoz - egy DNS-szálon. A transzkripciós egységek egy vagy több gén szekvenciái, amelyek a DNS-szál fehérjemeghatározó részei. Az RNS polimeráz komplex transzkripciós buborékot hoz létre azáltal, hogy a transzkripciós egység elején kicsomagolja a DNS kettős spirál egy részét. Az enzimkomplex ezután megkezdi az RNS összeállítását azáltal, hogy a DNS-templát szálat egy bázisonként elolvassa.
Nyúlás és megszűnés
Az RNS-polimeráz komplex sok hamis indítást okozhat, mielőtt a megnyúlás megkezdődne. Hibás indítás esetén az enzim körülbelül 10 bázist átír, majd megszakítja a folyamatot és újraindul. Az megnyúlás csak akkor kezdődik, amikor az RNAP felszabadítja a iniciáló fehérje faktorokat, amelyek azt a DNS-promoter régióhoz rögzítik. Amint a meghosszabbítás folyamatban van, az enzim felveszi a megnyúlási tényezőket, hogy elősegítse a transzkripciós buborék lehajlását a DNS-szálon. A mozgó RNAP molekula meghosszabbítja az új RNS szálat úgy, hogy hozzáad a cukor-foszfát egységeket és nukleotid bázisokat, amelyek kiegészítik a DNS templát alapjait. Ha az RNAP hibásan bázist fedez fel, akkor képes hasítani és újraszintetizálni az erráló RNS szegmenst. A transzkripció akkor ér véget, amikor az enzim leállítja a stop szekvenciát a DNS templáton. A befejezéskor az RNAP enzim felszabadítja az RNS transzkriptumot, a protein faktorokat és a DNS templátot.