Az eredményül a testre ható erő erők kombinációjával történő kiszámítása a különféle működési erők komponens szerinti összeadásának kérdése, amint azt Halliday és Resnick „Fizika alapjai” című fejezetben tárgyaltuk. Ezzel egyenértékűen vektor-összeadást hajtunk végre. Grafikailag ez azt jelenti, hogy meg kell őrizni a vektorok szögét, amikor láncba helyezik őket, az egyik pedig a fejét a másik farkához érinti. Miután a lánc elkészült, húzzon egy nyílot az egyetlen farokból, anélkül, hogy a feje megérintené, az egyetlen fejig, anélkül, hogy a farok hozzáérne. Ez a nyíl az eredményül kapott vektore, nagyságával és irányával megegyezik a kapott erővel. Ezt a megközelítést „szuperpozíció elvének” is nevezik.
Rajzolj egy rajzot a különféle erőkről, amelyek egy 5 kilogrammos tömbön hatnak az űrben. Tegyük fel, hogy függőlegesen lefelé húzza a gravitációt, egy másik erő 10 Newton (az SI erőegység) erővel balra húzza, és egy másik erő, amely 45 fokos szögben felfelé és jobbra húzza, 10 erővel ? 2 Newton (N).
Összegezzük a vektorok függőleges összetevőit.
A fenti példában a lefelé irányuló gravitációs erő F = mg = -5 kg x 9,8 m / s ^ 2 nagyságrendű, ahol g a gravitációs gyorsulási állandó. Tehát függőleges komponense -49N, a negatív jel azt jelzi, hogy az erő lefelé nyomja.
A jobbra haladó erő függőleges és vízszintes összetevője egyenként 10N.
A bal oldali erőnek nincs függőleges alkotóeleme.
Az összeg 39N lefelé.
Összegezzük a vektorok vízszintes összetevőit.
Folytatva a fenti példát, a bal és a jobb vektorok mindkét irányban 10N hozzájárulnak, amelyek egymást kiiktatva nulla vízszintes erőt eredményeznek.
Használja Newton második törvényét (F = ma) a test gyorsulásának meghatározásához.
A keletkező erő tehát 39N lefelé. Ezért egy 5 kg-os tömeg esetén a gyorsulást a következőképpen kell megállapítani: 39N = F = ma = 5 kg x a, tehát a = 7,8 m / s ^ 2.